Egyéb

Újabb félreértett táplálékkiegészítők

Táplálékkiegészítők

Ahogy azt már az előző cikkemben megírtam, rengeteg tévhit kering a táplálékkiegészítőkről, amiért sokak szemében ez még mindig egy ördögtől való dolog, szemben az oly magasztosan reklámozott fájdalomcsillapító gyógyszerekkel szemben, amik természetesen csodaszerként megoldanak minden létező mozgásszervi fájdalmat… Következzen néhány olyan kiegészítő, amik már inkább a sportolói életformához köthető és azon belül is inkább egy-egy rétegnek ajánlott, de attól még hasznos segítség lehet a teljesítményfokozáshoz.

Ízületvédők

Valójában erre a termékcsaládra pont nem igaz, amit a bevezetőben írtam ugyanis kortól, nemtől, aktivitástól függetlenül mindenki számára csak ajánlani lehet, mégis szinte csak sportolók szedik preventíven és annak is csak a tudatosabb fele, mivel inkább az „edzéselőtti durrantót” veszik, mert annak azonnal érzik a hatását. Az átlagember megvárja, amíg meghúzza a hátát, majd bemegy a gyógyszertárba és ideiglenes megoldásként elkezd rá fájdalomcsillapítókat és gyulladáscsökkentőket szedni, vagy esetleg valami ízületvédő formula lapul valahol a konyhaszekrénybe, de elfelejtik beszedni és csak azokon a napokon kapkodják be, amikor már fájdalmuk van. Sajnos ezek nem egy azonnal ható formulák, nem gyógyszerek! Ezeket megelőzés céljából kell szedni, nem pedig tüneti kezelésre, ugyanis a fő hatóanyagai nagyon lassan, akár több hónapos szedés után fejtik csak ki a hatásaikat az ízületek nagyon lassú anyagcseréje miatt.

Az ízületvédőkben többségébe ugyan azzal a néhány hatóanyaggal dolgoznak: glükozamin, kondroitin, MSM, kollagén és C-vitamin, de ezek mellé van két nagyon fontos tényező, amivel gyakran nem számolnak, mégpedig a megfelelő mennyiségű alvás, illetve folyadékfogyasztás. Gondolom mindenki kelt már fel egy átmulatott éjszaka után fájó derékkal és térdekkel, ez az alvás során termelődő ízületi folyadék termelésének hiánya. Szóval az ízületvédő formulákra ne úgy gondoljunk, mint azonnal ható csodaszerekre, mert csalódás fog minket érni, inkább használjuk egy a fájdalommentes mindennapok egy alappilléreként.

Zsírégetők

Az egyik legközkedveltebb kiegészítő, mert hát ki ne akarna a semmittevés mellett is megszabadulni a zsírpárnáktól, nem igaz? Magukra tekerik a szauna-övet, a combjukat bekenik „zsírégető, narancsbőr eltávolító” csodakrémmel, amit gondosan befolpackoznak, majd leülnek káposztalevest iszogatni az X-faktor elé. Számukra ez egy életérzés, a fitness életmód kimaxolása! Persze, amikor ezeknek az embereknek elkezded elmagyarázni, hogy ezen termékek egyikének sincs semmilyen zsírégető hatása és a súlycsökkenés is kimerül a test vízkészletének megcsapolásában, akkor persze jön a hivatkozás, hogy „XY is régen ezt csinálta és neki működött”, természetesen hivatkozási alapunk mostanra valamiért mindig sikeresen visszanyerte tunya formáját, de ezen valahogy mindig átsiklunk…

A valódi zsírégető formulák, amik vagy a test hőháztartását turbózzák fel (termogén), vagy az anyagcsere folyamatokba nyúlnak bele (lipotróp), sajnos önmagukba nem sokat érnek, így mindenképp ajánlott mellé valamilyen pulzusemelő mozgást is végezni.

  • A termogén zsírégetőket ébredés után, illetve edzés előtt szokták alkalmazni, amivel nem csak az időpontok koffeinigényét elégítjük ki, de a „fogyiövekkel” ellentétben valós testhőmérséklet emelkedést érünk el, ily módon növekszik az energiafelhasználásunk is.
  • A lipotróp alapú formulák koffeinmentesek így a nap folyamán szétosztva, általában étkezés körüli időpontban alkalmazandóak, ugyanis a bevitt, fogyásnál nem kívánatos tápanyagok felszívódását (zsírok, szénhidrátok) lassítják/gátolják.

Természetesen a két kategória együttes alkalmazása, a leghatékonyabb amennyiben alkalmas rá a szervezetünk és megfelelően táplálkozunk, némi testmozgás mellett.

Aminosavak

Rengeteg fajtája van, minden gyártónak van, senki nem tudja mire valóak… Persze senkit sem hibáztatok ezért, ugyanis a forgalmazó sem tünteti fel minden jó tulajdonságát a termékének, mert valószínűleg egyiknél-másiknál el sem férne a csomagoláson, annyi mindenre jó! De ezzel a témával majd egy külön cikkben foglalkoznék. Most nézzük meg, mi szükség van a közismertebb aminosavakra, mint a glutamin vagy BCAA melyek a teljes értékű fehérje legnagyobb részét alkotják, egy súlyzós edzést végző személynek, aki tonnaszámra tolja magába a fehérjét!

Mint tudjuk, a fehérje aminosavakból áll. Amikor edzés után legurítjuk kedvenc turmixunk, a szervezet a bevitt megemésztett fehérjét aminosavakká visszabontva juttatja a véráramba és onnan az izomzatunkba. Minek kell még pluszba az a néhány gramm aminosav edzés közben, ha egy nap betolsz akár 150 grammot is belőle fehérjeporral és szilárd táplálékkal? A válasz abban rejlik, hogy amíg a brutális visszatöltős kreatin, tejsavó-izolátum, vitargo, maltodextrin fűszerezésű shakedet megiszod edzés után, a katabolikus állapotokban még meg is kell emésztened, mielőtt eléri a célját, viszont az aminosavaknál ezzel szemben nem kell számolni ilyen folyamatokkal. Edzés közben gyulladásos, katabolikus (izomlebontó) folyamatok mennek végbe, amit ellensúlyozva isszuk a fehérjénket edzés után, de ha már edzés közben hozzájuttatjuk az izomzatunkat egy villámgyorsan felszívódó tápanyaghoz, egy újabb védelmi vonalat állítunk az izomlebontás ellen!

Ha felelősséggel használjátok ezeket a kiegészítőket, megfelelő időpontban, ideális életmód mellett, akkor érezhető és maradandó eredményeket érhettek el a testeteken és sportteljesítményeteken!

A cikk szerzője: Markovics Zsolt.

Instagram oldala: https://www.instagram.com/zsolt_markovics_93/

About the author

Markovics Zsolt

Hozzászólás

Click here to post a comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük