Edzés

Milyen a jó táska, ha sportolsz?

női sporttáska

Nők vagyunk. Válogatunk, mivel mi passzol a legjobban, sokszor az sem baj, ha kényelmetlen a viselet, csak legyünk csinosak (lásd: magassarkú cipők). Van azonban néhány hely, ahol talán kevésbé számít, hogy mennyire nézünk ki jól, sőt mi több: a kényelem és a praktikum az első. Ezek a helyek pedig a konditerem, a sportpálya, a domboldal, vagy a salakos pálya – azaz minden olyan helyszín, ahová mozogni, formálódni járunk, vagy csak szimplán kedvtelésből, egészségmegőrzésből.

A jó futócipők fontosságának hangsúlyozása mellett azonban ne feledkezzünk meg a táskákról sem: míg itt a kifogástalan minőség nem olyan fontos, a használhatóság, átláthatóság már annál inkább. Kell hely az edzőruhának és -cipőnek, a vizespalacknak, a shakernek, a törölközőnek, tusfürdőnek, fésűnek, a hajszárítónak, a kulcsoknak, iratoknak, és még ezernyi apróságnak, amit sokszor minden logikát mellőzve magunkkal cipelünk az edzésekre.

Mint minden más egyébben, ebben a kérdésben sem vagyunk egyformák. Van, akinek elég egy egészen apró zsákocska, mert a kocsiból kiugorva még átöltöznie sem kell a teremben, van, aki viszont a fél életét kénytelen beleszuszakolni már reggel, munka előtt egy olyan táskába, ami gyakran saját méretével vetekszik, hogy a munkaidő lejártával beeshessen rögtön a terembe, ezzel időt és energiát spórolva.

Milyen női sporttáskák közül tudunk tehát válogatni, ha szeretnénk megkönnyíteni a saját életünket?

  1. A praktikus: hátizsák. Könnyen hordozható, nagy teherbírású (legalábbis a minőségi darabok), és méretétől függően elég sok mindent bele lehet súvasztani. Külön kiváltáság, ha elől is van néhány kisebb rekesz a kulcsoknak, iratoknak, edzés közben levetett ékszereknek, fülhallgatónak. Külön rekesz a tusfürdőnek, a palackoknak, és még egy a ruházatnak és cipőnek. Kényelmes, mert egyenletesen osztódik el a súly a háton.
  2. A sportos-de-divatos: oldaltáska. Méretétől függően ebbe is igen sok minden beleférhet, és némelyik típusban szintén több rekesz található. Érdemes olyat választani, ahol szintén van elől egy kis zipzáras rész, hogy az apróságoknak ne keljen lábuk véletlenszerűen.
  3. A költözős: óriási kézitáska. Jellemzően azok a sportkedvelők szeretik ezt a fajtáját a sporttáskáknak, akik kocsival közlekednek, de rögtön munkából látogatják a termet/edzést/pályát. A komplett felszerelés, a shaker, a tisztálkodási szekció elfér benne, azonban nem túl kényelmes egész nap cipelni.
  4. A kocogós: apró övtáska, mely kifejezetten futáshoz, kocogáshoz lett kitalálva. Ebben szinte semmi nem fér el, így azoknak a legjobb, akik csak néhány apróságot akarnak maguknál tartani a reggeli kocogás alkalmával.

Annak, hogy milyen formájút és mintájút választunk, már igazán csak a képzeletünk szabhat határt, no meg, a pénztárcánk – azonban ne feledjük, hogy ebbe is érdemes invesztálni, ha strapabíró táskát szeretnénk, ami bírja a tempót!

 

About the author

Kolozsi Beáta

Hozzászólás

Click here to post a comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük