Futás

Kezdő futók 10 leggyakoribb hibája

kezdő futók

Kezdő futóként számos hibába futhatunk bele, ezek közül szedtük most csokorba a tíz legjellemzőbbet.

  1. Szégyenérzet

Különösen a testükkel elégedetlenekre jellemző, hogy szégyellnek nekifogni a futásnak, félnek attól, hogy mit gondolnak majd róluk mások. Nehezen szánják rá magukat, zavarban vannak, pedig nincs rá okuk, mert nyilvánvaló, hogy sokkal többre becsülhető az, aki eljár futni, mint az, aki meg sem mozdul. Magunknak, és ne másoknak akarjunk megfelelni, hiszen mindenkinek nem is lehet.

  1. Nem ismerik a futást

A legtöbb kezdő bizony nem igazán ismeri a futás hatásait és nem tudja, hogy mit is akar elérni vele. Fut, mert az jó, de hogy pontosan miként is fejti ki jótékony hatását, és hogy miben kellene változtatnia, ha fogyni akar, vagy ha izmosodni szeretne, vagy ha az állóképességét növelné, azt nem tudja. Pedig elég egyszerű dologról van szó, pár óra alatt minden lényeges információ megtudható a futásról, ezért is érdekes, hogy mégis milyen sokan futnak rosszul, rossz hatásfokkal.

  1. Irreális célok

A kezdő futók zöme sokkal jobb teljesítményt feltételez magáról, mint amire a valóságban képes. Rögtön kilométereket akarnak lenyomni, és nem ám kocogva, hanem futva. Még azok is, akik tudják magukról, hogy nincsenek jó kondícióban, szinte megdöbbennek, hogy 400 métert sem tudnak első nekifutásra lefutni, és ahelyett, hogy fokozatosan fejlődnének, csak azért is erőltetik a hosszabb távot, a nagyobb tempót. Így a futás inkább lesz dühös munka, mint öröm.

  1. Nincs bemelegítés

Mert minek is az, sétálok én eleget, és ahhoz se melegítek be. Ahogyan ahhoz se, ha a busz után futok. A gepárdok se melegítenek be, csak nekilódulnak, majd pont én bohóckodjak vele. (Már ha tudnám egyáltalán, hogy is kell!) Ez a hozzáállás egy könnyű kis futás előtt még nem is lenne gond, de a kezdők általában túlterhelik magukat, és ha ezt bemelegítés nélkül teszik, akkor könnyen begörcsölhetnek az izmaik, sérülhetnek az ízületeik.

  1. Nem tudnak megállni

Szinte minden kezdő futó beleesik abba a hibába, hogy az első jól sikerült futás örömén felbuzdulva nem áll meg miután kellemesen elfáradt, hanem szinte eufórikus örömben fut tovább kilométereken át, kihajtva megából minden energiát. A boldog fújtatás után nem sokkal máris elkezdnek fájni az izmok, kihívás lesz még hazasétálni is, és ezt olyan brutális, napokon át tartó gyulladt izomláz követi, hogy egy hétig nemhogy futni, de járni se nagyon tud az ember.

  1. Összerogynak

A másik gyakori hiba kezdőknél, hogy amikor sikerült teljesíteniük a kitűzött, általában fölöslegesen és haszontalanul nehéz célt, azonnal megállnak, megtámaszkodnak, leülnek, lefekszenek, és csak lihegnek. Ahelyett, hogy sétálnának még pár percet és nekifognának nyújtani, minden levezetés nélkül azonnal leállítják az izommunkát. Így a vértől duzzadó izmok azonnal megmerevednek, megfájdulnak. Ahogyan futás előtt fontos a bemelegítés, úgy futás után is fontos a levezetés.

  1. Nem nyújtanak

Ahogyan a bemelegítést, úgy a nyújtást is sok kezdő futó hanyagolja el. A futás intenzív, tempós, ritmusos élménye után, különösen, ha az fárasztó volt, nehezen áll rá az ember arra, hogy lassan fölvett, kényelmetlen pózokban mozdulatlan másodperceket töltsön el. Pedig ezzel sokat tehet az izmai megfelelő átmozgatásáért, a vérkeringés intenzívebbé válásáért, az izomláz elkerüléséért és hosszú távon egész testének rugalmasságáért.

  1. A számok bűvölete

A kezdőknél általános, de a haladóknál sem ritka, hogy görcsösen ragaszkodnak bizonyos számokhoz. Vagy a lefutott táv hosszához, vagy a futással töltött idő mennyiségéhez, esetleg ahhoz, mit mutat a mérleg, és ha valamelyik kitűzött célt nem sikerül teljesíteni, akkor megrendül az önbizalmuk, kiábrándultak, vagy idegesek lesznek. Nagy hiba ilyen egydimenziósan kezelni a dolgot, mert közben másban valószínűleg fejlődtünk, például lehet, hogy fogyni még nem sikerült, de talán azért, mert közben izmosabbak lettünk.

  1. A ruhák túlbecsülése

A futópályák közönségét elnézve a kezdő futó, főleg ha nő, törekszik arra, hogy ő is divatos, márkás, jó megjelenést kölcsönző szerelésben menjen ki futni. És nem csak a cipőnek, nadrágnak, felsőnek kell ilyennek lennie, de még a napszemüvegnek, hajpántnak és a telefontoknak is. És ha ezek nem tudnak eléggé jók lenni, akkor a futási kedv is nagyot zuhan.

  1. Feladni

Ez az a hiba, ami miatt a kezdő futók egy része mindig kezdő marad. Elég egy rosszabb periódus, amikor nem megy olyan jól a futás, néhány nehéz nap, amikor nem lehet rá időt szakítani, vagy akár egy nyaralás, család kötelmek, ünnepek, és azt mondjuk, oké, ma kihagyom, de majd kimegyek holnap. Vagy azt, hogy ez a hét már úgyis elment, majd jövő héten. Vagy, hogy most már úgyis hideg van, talán majd tavasszal…

About the author

Kolozsi Beáta

Hozzászólás

Click here to post a comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük