Szabadidő

Így tanítsd meg a gyermekedet biciklizni!

futóbicikli

Biciklizni nem lehet elfelejteni – tartja a mondás, ám annak elsajátításával már nem mindig van ilyen egyszerű dolgunk. Az például teljesen mindegy, hogy egy gyerek mikor tanulja meg a biciklizés alapjait, hiszen van aki már 3 éves korban tud egyensúlyozva közlekedni a kétkerekűjén, még mások csak iskolás korban ülnek először pótkerék nélküli kerékpárra.

Olyan ez mint az úszás, az sem korfüggő, akármikor meg lehet tanulni. Egyesek például egész felnőtt korukig tudják bármelyiket nélkülözni és vannak akik csak gyerekvállalás után, a saját gyerekükkel közösen tanulják meg a biciklizés trükkjeit. A szakemberek szerint több technika is létezik a gyors tanulásra, ám a legfontosabb, mindig az elszántság és a kitartás.

A futóbicikli is segíthet a felkészülésben!

A gyerekek számára a biciklizés tanulása nem csak szórakozás, de remek sport is, amely erősíti a szívet, serkenti a vérkeringést és javítja a légzést. A fejlődő izomzatok számára különösen hasznos ez a közérzetjavító elfoglaltság. Egyes tanulmányok szerint érdemes lehet a biciklizés előtt már végigjárni a ranglétrát és lépésről lépésre eggyel komolyabb eszközt „meglovagolni” a kicsiknek. Kezdhetünk négykerekűvel, majd triciklivel, amit aztán a kismotor követ. A kétkerekűekre való váltást az egyensúly koordinációt fejlesztő, pedál nélküli bicikli, a futóbicikli fejleszti leginkább, így mire a kicsi rendes kétkerekűre ül, határozottabban fog majd megtanulni biciklizni.

Pótkerék és seprűnyél mint kötelező tanulási segédeszköz

Mielőtt önállóan tudnánk két keréken közlekedni, érdemes négy kerékkel kezdeni. Ezt a hátsó kerékre szerelt kis pótkerekekkel érhetjük el. Néhány változat direkt néhány centivel felljebb van szerelve, hogy ezzel is ösztönözze a gyereket az egyensúlyozásra. Ezután jöhet a következő lépcső, a három kerekes megoldás, amikor az egyik oldalról leszereljük a pótkereket. Ha már így is tud a gyerek biciklizni, jöhet a szülők legnagyobb fegyvere, a seprűnyél! A legtöbben még ez az ősrégi módszer segítségével indultunk el először két kerekűnkön.

A csomagtartóba szúrt vagy oda rögzített seprűnyél a szülők mankója, amivel csemetéjüket támogathatják ügyetlen egyensúlyozós próbálkozásaik közepette. A kezdeti nehéz indulást minden esetben siker koronázza, ha elég kitartó mindkét fél (a gyerek és a szülő is). Biciklizni soha nem egy nap alatt tanulunk meg, így sok idő és ösztönzés kell a gyereknek hozzá.

Nem mindegy milyen biciklivel és hogyan közlekedik a gyerek!

Ha már elsajátította a kétkerekű, tekerős biciklizés alapjait is a gyerekünk, ideje a forgalomba is bevezetni és megismertetni a közlekedési szabályok alapjaival. Ehhez a KRESZ-ben foglalt legfontosabb táblákat és szabályokat játékos módon tanítsuk meg számukra. Legfontosabb, hogy hol van kijelölt bicikli út, hogy keljünk át a zebrán, mikor kinek van elsőbbsége és hogy a közlekedési táblák és lámpák mit jeleznek.

Ha az elméleti anyagot már kívülről fújjuk, akkor kísérjük még jó pár hónapon át az úton gyerekünket és ellenőrizzük közlekedését, határozottságát, a tanultak betartását. Fontos, hogy legyen megfelelő védőfelszerelése. Vásároljunk neki bukósisakot és akár könyök és térdvédőt is ha szükséges. Bicikli vásárlásnál mindig megfelelő méretű és minőségű bicikliben gondolkozzunk, amely könnyű, jó tapadású és könnyen guruló eszköz lehet gyermekünk számára. Lehetőség szerint még vásárlás előtt próbálja ki a gyerek és ő válassza ki melyikkel szeretne szívesen biciklizni.

About the author

Kolozsi Beáta

Hozzászólás

Click here to post a comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük