Futás

Ha elfogy a motiváció a futáshoz…

motiváció

„Ha vannak megvalósítatlan álmaid, akkor vizsgáld meg kifogásaidat! Általában nem vagyunk túl őszinték magunkhoz. Azt mondjuk, hogy valamit lehetetlen megtenni, amikor az igazság az, hogy csak nagyon kényelmetlen lenne.“ (Andrew Matthews, író)

Talán nem kell senkinek bemutatni, hogy a futás miért egészséges dolog. Vannak, akik csak fogyni szeretnének egy kicsit, mások formálódni, megint mások pedig a lelki felüdülésért róják a köröket. Így vagy úgy, de bárkivel és bármikor előfordulhat, hogy egy idő után veszít motiváltságából és egész egyszerűen ellustul – ha valaha is sportoltál, valószínűleg ismerős lehet ez, ha pedig még egyáltalán nem, akkor meg főleg. Néhány egyszerű dolog azonban segíthet, hogy ne érezd feleslegesnek a futást – bármilyen célból is kezdted el – vagy még csak tervezed.

A kifogások

  1. „Minek fussak, semmi értelme.”

Nézz szét a környékeden! Egy verseny vagy félmaraton nagyon ösztönzőleg hathat – nevezz be rá, majd kezdj el készülni! Először csak egy rövidebb távval próbálkozz, dolgozz azon, hogy teljesítsd is ezt! Később pedig, ha már képes vagy lefutni, kezdheted mérni az időt, és egyre jobb részeredményeket fogsz majd produkálni – végül kész leszel arra is, hogy megmérettesd magad. Amellett, hogy megismerkedhetsz így a versenyek különös hangulatával, rengeteg új ismerőst is szerezhetsz, hiszen a futás szeretete egy olyan közös pont, ami már elég ok egy kis beszélgetéshez – a későbbiekben pedig akár közös edzéseket is szervezhettek magatoknak.

  1. (…) „amúgy sincs kivel, egyedül pedig olyan izé.”

Keress magadnak egy futótársat! Mivel akarva-akaratlanul is bennünk van a versenyszellem, versenyezni fogsz a másikkal, jobban akarsz majd teljesíteni, mint ő, vagy mint ahogy akkor teljesítesz, amikor egyedül vagy. Egyszerűen megengedőbbek vagyunk magunkkal, ha senki sem lát… J Fontos azonban, hogy ne mérd magad olyanokhoz, akik versenyszerűen űzik a futást, vagy olyanhoz, aki sokkal tapasztaltabb nálad – ez könnyen kedvedet szegheti. Természetes, hogy nem vagyunk egyformák, de törekedjünk arra, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból! J

  1. „Unalmas.”

Hallgass zenét! Egy lendületes nóta mindig új erőt adhat, vagy ha ezt egyébként is szoktad, akkor próbáld ki, milyen csöndben futni – amikor csak a természet hangjait, vagy a közlekedési zajokat figyeled, és gondolkozol. Néha sokkal pihentetőbb egy hosszú kocogás vagy futás a napsütésben, mint egy délutáni szunyóka – főleg akkor, ha közben csak magadra, a szervezetedre tudsz figyelni. Figyeld meg, hogyan gyorsul a szívverésed, hogyan éri a lábad a földet, összpontosítsd minden figyelmed saját magadra, az izmaid működésére, és képzeld magad elé, hogyan fejlődik a tested minden porcikája.

  1. „Olyan hülyén nézek ki közben…”

Újíts be egy új futószettet! Sokat lendíthet motivációdon a tudat, hogy stílusosan mész futni. Persze nem az a lényeg, mi van rajtad, ha futni mész, de lássuk be: mindenki jobban érzi magát, ha ad a külsejére egy kicsit.

  1. „A futásnak semmi célja nincs.”

Vezess naplót! Minden egyes alkalmat írj fel a füzetedbe: mennyi volt a kitűzött cél, ebből mennyi sikerült, mennyi idő alatt, hányszor álltál meg, vagy lassítottál közben – látható és követhető lesz a fejlődés. Mi adhat ennél nagyobb lendületet?

Hiábavaló azonban minden igyekezet és az új futószett, ha nem tudsz változtatni negatív gondolkodásodon. Ne azért fuss, mert meg utálod a tested, és változni akarsz – fuss azért, mert szereted, és jót akarsz neki! Közhely ugyan, de a futásra igaz: minden fejben dől el. Te mondod meg, mennyit fogsz lefutni, és te határozod meg, hogyan, mennyi idő alatt. Minden tőled függ! Tűzz ki egy célt, és ha törik, ha szakad, ne téveszd szem elől. Csináld, és ne gondolkozz kifogásokon – amíg legyártasz egyet, már rég felöltözhettél volna, és már rég lent lennél a ház előtt!

About the author

Kolozsi Beáta

Hozzászólás

Click here to post a comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük